Érkezés után az első furcsa dolog, ami érheti az embert, az a közlekedés. A zebra, közlekedési lámpák, csak dísznek vannak kirakva. Valamint felhívnám a duda létfontosságú funkcióját. Az az index, az űrszelvényembe lógó tárgy (te), és az előzés jele. Vagyis a BMVsek és Audisok Kánaánja lehetne, de itt a városban a motor az első számú közlekedési eszköz. A családok is azokon utaznak, van hogy egy háromgyerekes család egyszerre. (Vagyis öt fő egy robogón.) Ezután felmerülhet a kérdés, hogy kelnek át az utcán gyalogosként? Egyszerű. Határozott lépsekkel indulj meg, és tarts a sebességed. A méhrajként záporozó motorosok úgyis kikerülnek.

Az ország, egyébként gyönyörű, Bár csak Hanoiban és a Ha Long Öbölben tudtam szétnézni a két hónap alatt, de így is csodás dolgokat láttam. A Ha Long Öbölről egyébként azt kell tudni, hogy a legenda szerint itt szállt alá a nagy sárkány, amit szentként tisztelnek. A vízből kiálló sziklák pedig a sárkánykígyó kiálló testrészei. A legenda szerint egy nagy háborút is ennek köszönhetően nyertek meg, mivel ezek a sziklák 20 kilométeren át csúcsosodnak ki a vízből. Ha nem ismered a környéket, igazi labirintusként könnyen eltévedhetsz köztük. + 1 infó: Melyik filmből lehet ismerős a terep? Hát a King Kongból. Még egy hatalmas szobor is található róla a környéken.

Hanoi élet: Az emberek kedvesek, a lányok gyönyörűek és családcentrikusak. Mindenki vidám. Ami európai szemmel fura lehet, hogy mindenki a szemetet zacskóban az út szélére rakja. Viszont este összeszedik a közmunkások az összeset. Így a látványt néha szemétkupacok csúfítják el. De ha túl tudsz lépni ezen, és „meglátod a fehér lótuszt a mocsárban”, tényleg imádnivaló itt az élet.  A fő utcák egyébként az ott árult dolgokról kapták a nevüket (selyem, lámpa, stb.) Mégis, hiába árulja mindenki ugyanazt, nem haragsznak egymásra, ha egy vásárló a szomszédba tér be és nem hozzájuk. Ahogy korábban írtam, élvezik az életet, legyen meg a napi betevőjük, és a szomszédomnak is, vagy akár egy vadidegennek is… Ezt a sztorit nem csak kitaláltam, de kolléganőm 2 év után hagyta itt az országot és két idős asszony, akiknek a nevét sem tudja, csak az utcán köszöntek egymásnak 2 éven át, olyan búcsú ajándékot vett neki, ami kb. a heti fizetésük. Egy vadidegennek… lenne mit mi magyaroknak tanulnunk tőlük…

Esténként, munka után és hétvégenként minden család és baráti tarsaság összegyűlik és együtt étkezik egy közös asztalról- különféle vendéglátóhelyeken, vagy csak az utcán. Az egész város ezekből a műanyag székekből áll, amin mindig ülnek. XD És a foci… imádják a focit, főleg az angol labdarúgásért vannak oda, és a Vietnámi válogatottért. Sajnos itt 6 óra az időeltolódás, így én is csak az első Mennyei Bajnokság első meccsét tudtam megnézni (13:00 magyar idő szerint), ami helyi idő szerint 20:00 vagy 21:00 kor kezdődött.

Egyébként fizetés. Itt egy átlagbér átszámítva körülbelül havi 70 ezer forint. Ebből mindenki megél, és boldog. Szóval nem panaszkodom, viszonylag „királyként” éltem itt először életemben. De tényleg, itt a pénzzel miután megvan a napi betevőjük nem törődnek. Együtt töltik az idejüket a családdal, és a barátokkal. Mivel közepesen túlnépesedett ország Vietnám, több generáció is együtt él egy háztartásban. Ami az ifjaknak lehetetlenné teszi a társas együtt létet. De semmi gond! Külön hotelhálózat épült ki erre, ha valaki 1-2 órát akar az unoka gyártás projektjének szentelni. Még egy érdekes adalék: Itt mindenki sportol! Mivel két naponta futottam én is a városban 6-7 kilométert, pontosan láttam, hogy korosztálytól/súlytól/nemtől függetlenül mindenki fut, de elsősorban a köztéri tornászásra alkalmas létesítményeket használja. Ergo, itt is voltak úszógumis, pufi emberek, de náluk ez „természetes” dolog, hogy vagy biciklizik/sportol. Vegyük például a „nyugdíjasokat”.... nem a padokon beszélgetnek, hanem tornásznak, jógáznak, futnak.

Elsőre talán ennyit, így is kicsit bőre eresztettem. Legközelebb a figurás helyekre kalauzollak el titeket.

PS: A heti Yu-Gi-Oh a hazautazás miatt, lehet hogy kicsit késni fog.